A munka ami igazán szabaddá tehet

Szabadság rabszolgája

Vannak dolgok az életben, amiket vonakodunk megtenni, vannak, amiket meg kell tenni. Vannak, amelyekről tudjuk, hogy elkerülhetetlen…..

…ha saját utunkat akarjuk járni, mégis csak halogatjuk, sőt a halogatás művészetét a többség már tökélyre fejlesztette.
Tudom lapos duma, de tény: minden első lépés nehéz. Nehéz elengedni anya kezét, nem könnyű elszakadni az anyai háztól, és még nehezebb sokak számára az önmegvalósítás útjára lépni. Míg az elsőt megtesszük a természet segítségével különösebb stratégia nélkül, a második is lesz, ahogy lesz alapon, a harmadik, na ez az, amit már büntetlenül nem tehetünk meg stratégia nélkül.
Szakterülettől, személyiségtől, és céltól függően ez lehet távmunka vállalás, szabadúszó státusz, vagy vállalkozás.
Ma az Internet kínálta szabadság, a munkaeszközök liberalizálódása olyan távlatokat nyit meg a kreatív, innovatív ember számára, mint még soha. Ha már van egy Pc, egy digicamod, egy nyomtatód már „fotósszaki” lehetsz. És valóban, ha komolyan veszed, amivel foglalkozol, könnyedén sikeres is lehetsz. Sokak számára mégis, vagy pont ez az, ami riasztó.
A kreatív, sőt a művész ember számára igazi paradicsom jött el. Mégis pont ők (TE) értik legnagyobb rabságban magukat, nem könnyű feldolgozni, hogy azért, hogy értéken fizessenek meg nem elég dolgozni, ki kell harcolni. Ki kell harcolni a pénzt, a szabadságot az alkotáshoz. Ha lehet távmunkával, ha kell vállalkozással.
Valóban ijesztő lehet, belegondolni is, ha arra gondolsz, nincs aki, kiadja a feladatot…- Ugye? – NEM is mindenki alkalmas arra, hogy saját maga rendelkezzen az erőforrásaival. Viszont aki képes erre, igazi kerozintartályra lel saját képességeiben.
Melyek azok az ismérvek, ami nélkül ne is gondolkodj tovább ezen az alternatíván:
· Önálló ötletek
· Kreatív gondolkodás
· Munkaszervezés
· Siker orientáltság
· Maximalizmus
· Kitartás
· Motiváltság
· Céltudat
· Eredmény szemlélet, feladatokban, prioritásokban
· Időbeosztás

Jelentkezz Most Személyes túlél?készletedért!

Gyakorlatban kipróbált praktikák, igazi Freelancereknek!

[Személyes adataid jó kezekbe jutnak, harmadik személynekk nem adjuk ki! Mi sem szeretjük a szpemmereket!]

Felhasználási feltételek: A feliratkozással elfogadod, hogy a megadott email címedre rendszeres rendszertelenséggel blogértesít?t kapsz!

Name:
Email:
 
Powered by Optin Form Adder
  • Share/Bookmark

“…avagy hogyan építs fel egy legális online bankjegynyomdát…”

Ráadásként e dokumentum mellé grátiszként, több szár órára visszaadlak, a
családodnak, barátaidnak, kedvtelésednek!
Az írók többségének a szándéka maradandót alkotni, az enyém is az, hogy TE is
maradandót alkothass. Viszont a nagy elődökkel ellentétben nem célom, hogy
álomvilágba repítselek, viszont megmutatom, hogyan válhat valósággá az
álmod. Arra sem törekszem, hogy letehetetlen művet adjak a kezedbe, sokkal
inkább azt akarom, hogy alig várd, hogy a lecke végére érj, és megvalósítsd,
amit olvastál.
Néhány oldal múlva, olvashatod az általam szerencsésnek tartott megvalósítási
módszert, de mivel minden lecke önállóan is megállja a helyét, opcionális
sorrendben is használhatod Olvasd tovább!…>

Ráadásként e dokumentum mellé grátiszként, több szár órára visszaadlak, acsaládodnak, barátaidnak, kedvtelésednek!

  • Share/Bookmark

LinkedIn.com egy szakmai, üzleti közösségi portál, ami lehetővé teszi számodra is, hogy nemzetközi szinten a piacra vidd a képességeid…

…bemutatkozz, menedzseld magad és a referenciáid. Továbbá alternatív megoldás az álláskereső portálok böngészésére, a CV-k tömeges küldözgetésre. Előnye, hogy helybe jönnek az ajánlók, hátránya, hogy valóban csak azt tudod eladni, amivel rendelkezel.

Kiváló ajánlat a számodra, ha:

Álom munkahely

Álom munkahely

- van munkahelyed, és (szakmai)kapcsolatokat keresel

- van munkahelyed, de kifelé kacsintgatsz
- távmunkát keresel
- szabadúszó tevékenységet vállalnál
- alvállalkozó, beszállító lennél (céged is menedzselheted!)
- ha diplomára gyúrsz, és gyakornoki állást keresel
- ha diplomára gyúrsz, vagy már megvan, és referenciát építenél
- ha portfoliód és kompetenciáid menedzselnéd
Egyesítheted szakmai, üzleti, baráti kapcsolatiad, ügyfeleid.
Ez a hely nem a hagyományos közösségi portál, szpemekkel, és érdektelen megkeresésekkel, reklámokkal, hanem valóban üzleti, kapcsolati pláza.
Mit kell tenned a hatékony jelenlét érdekében?
  1. Regisztrálj a  http://www.linkedin.com/ -on
  2. Add meg a lehető legtöbb adatot magadról. Nem a 100% a lényeg, hanem hogy valós képet adj magadról. Használd a kitöltéshez a varázslót!
  3. Tölts fel fotót!
  4. Változtasd figyelemfelkeltővé, jól megjegyezhetővé személyesURL-ed. Linkedin.com/pub/GipszJakab/4/74b/8b3  helyett: Linkedin.com /a/behajtaskezelo
  5. Most már, hogy kész az adatlapod, a személyes URL-ed, már csakmenedzselned kell. Ezt legegyszerűbben, legpasszívabban az e-mail aláírásodban teheted meg. Hozz létre egy úgynevezett aláírás fáljt: Egy figyelemfelkeltő, mondta, gondolat… Alá a LinkdIn linked:Linkedin.com /a/behajtaskezelo .
  6. Tudatosítsd:
    1. hogy használod!
    2. kérd csatlakozzon hozzád!
    3. profilodból megismerhetik a képségeid, referenciáid!
  7. Kiváló lehetőség az ismertség, elismertség felé:
    1. Gyűjts pontokat a tudásoddal:
      1. válaszolj a kérdésekre, melyek pontozhatóak,
      2. minél több pontot gyűjtesz annál elismertebb a szakértelmed
      3. Kérdezz! Gyűjts informális szavazatokat, kompetens partnereket a szakterületedről.
  8. Építsd a kapcsolataid a linkedInen belül, illetve offline partnereid számára is tedd érthetővé ez egy alternatíva, az állás és az üzletszerzésre. Tüntesd fel a névjegy kártyádon, is mint ajánlatot, mint referencia pontot.
  9. Menedzseld magad: 3 db kimenőlinket helyezhetsz el profilodban: pl: saját cég; saját weblap, blog (SEO lehetőség a címke beállítással)
  10. Csatlakozz csoportokhoz!
    1. Kérdezz okosan,
    2. puhatolózz, adj értékes válaszokat,
    3. SOHA NE reklámozz!
  11. Lényeg, minél többet adsz annál többet, kapsz vissza! :
    1. Minél több infót adsz érdek nélkül annál többet kapsz vissza.
    2. Minél többet ajánlasz annál jobb eséllyel, ajánlanak
    3. Minél több érdekes kérdést, vetsz fel annál nagyobb az esélye, hogy olyan emberekkel kerülj kapcsolatba, amiről nem is álmodtál
Forrás: SitePro News alapján
  • Share/Bookmark

Politikusok szájából számomra kicsit visszatetsző, mondhatnám”vicceshangzású” kifejezés “beruházásélénkítés” -t szeretném kicsit kivesézni. Bennem két dolog miatt kelt ellenérzést, mert két olyan alapstratégia létezik, ami igazából elvesz tőlem, mint adófizetőtől. Vagy úgy vesz el, hogy az adóforintjaiból támogat, szerencsés esetben jó célért, de van olyan, hogy előreborítékolhatóan buktáért is! A másik verzió, hogy kedvezményeket ad, ezzel, mintegy megvágja az állami bevételeket…

Az igazi beruházásélénkítés lassan megtérülő befektetés, ez az emberek attitűdjére ható szellemi befektetés. Kezdve a pénzügyi ismeretekkel, és problémakezeléssel.  A lehetőségek felismeréével és azoknak a kiaknázási módjához való hely viszonyulásunk megalapozásása. A pozitív életszemlélet kialakítása, főleg pozitív példák és tapasztaltok révén lehetséges.

A rövidtávon megtérülő, a személyes beruházásélénkítés alapja a helyes gondolkodásmód kialakítása:

Tegyük fel hárman vagytok egy családban! és van 30.000 Ft-otok… Próbáljátok NE klaszikus gondolkodásmódot követni! Miszerint: “hogyan osszuk el?!” hanem egy kicsit megfordítani a kérdést! Hogyan duplázzam, háromszorozzam… meg?!

Ez utóbbi kérdés megválaszolásához igyekszem néhány szempontot adni ott a blogon is! – Ha nem akarsz lemaradni semmiről iratkozz fel mítosz döntögető cikksorozatunkra mondjuk egyik sárga feliratkozó boxban!

  • Share/Bookmark

Avagy: “csak rajtad áll!”

Sokunk számára a freelancer élet a elszakadást jelent(ett) a munkahelytől, és ez kicsit olyan érzés, mint a tini számára az elszakadás szülőtől. Kölcsönös bizalmi szakadás, és ezt magunkkal a legnehezebb megbeszélni.  Drasztikus megoldást az azonnali váltást, felmondást legkevesebbek merik bevállalni, ez realista szemmel nézve a felelősebb megoldás.

A “kevésbé vagány” otthonmaradók számára ott a távmunka lehetősége, de legyünk őszinték, idehaza ha csak nem a céged kezdeményezi elég necces dolog kivitelezni, de nem lehetetlen. – Ha Neked sikerélményed van hasonló ügyben kérlek oszd meg velünk kommentben!

Aztán a megrögzött munkahelyere, de valami kiegészítésre vágyóknak ott a másod/mellékállás. Tán megmosolyogtató e helyütt, de mondjuk egy hobbi nem kell, hogy csak kiadás legyen, hozhat bevételt is. Ezt azért mondom, mert ez a legjobb irány a szabadúszóvá válás felé. – Lesz még szó róla, hogyan csinálj bizniszt, ha van egy hobbid, vagy ha nincs… ;)

A mellékállás bármelyikünk számára választható alternatíva, a távmunka már csak a kiváltságosoké…

A szabadúszó munka lehet egyedi megbízásos, illetve  sikerdíjas ezeket főleg a munkájukat specialistaként magas szinten űző, mérnökök, programozók, grafikusok… választhatják. Ezen belül a munka jellegétől, személyiségedtől függően vállalhatsz egyéni munkákat, illetve beszállhatsz projektekbe. Ezekről rövidesen írok,  sajnos egyelőre érdemi kínálat angol nyelvű piacokon van! :(

Nem utolsó sorban az igazi szabadságot jelentő, a szabad-úszás valósággá válását kézzelfoghatóvá tevő. Nem csak, mint “munkavállaló/vállalkozó”, de mint emberi és élhető életet ígérő lehetőség az internet meghódítása, a saját termékeddel.

Nem tudom, ki vagy, mihez értesz, egy dolgot azonban tudok, az interneten valóban megvalósíthatod álmaid!

Jelentkezz Most Személyes túlél?készletedért!

Gyakorlatban kipróbált praktikák, igazi Freelancereknek!

[Személyes adataid jó kezekbe jutnak, harmadik személynekk nem adjuk ki! Mi sem szeretjük a szpemmereket!]

Felhasználási feltételek: A feliratkozással elfogadod, hogy a megadott email címedre rendszeres rendszertelenséggel blogértesít?t kapsz!

Name:
Email:
 
Powered by Optin Form Adder
  • Share/Bookmark

Az igazi kérdés nem más: “kitörési pontot keresel, vagy igazi alternatívát?”

  1. Csak álmodozol Te is?
    1. Magasabb havifix, karrier jobb állás? (ha még alkalmazott vagy)
    2. Több megbízás, magasabb díjazás.. (ha szabadúszó vagy)
    3. Több megrendelés, kevesebb alkudozó kuncsaft (ha céged van)
  2. A tervezést hírből sem ismered?
    1. nincs személyes célod
    2. karrier célod/üzleti célod
    3. nincs napi, heti… terved
    4. csak sodródsz az árral
  3. TV-t bámulod, vagy böngészel céltalanul?
    1. Eközben átkozol mindent, mindenkit a válság miatt.
    2. Ha valakinek a sikeréről hallasz, inkább fikázod, mint hogy lemásold, hogyan csinálja.
  4. Nem működik!
    1. Te is már belevágtál szinte mindenbe, és néhány kör után kijelented NEM működik.
    2. Ideológiát gyártasz, mit mért nem szabad, nem okos dolog megvalósítani
    3. Beszerveztek ilyen vagy olyan MLM rendszerbe, és neked sem mondtál el, hogy nem mindenkinek való!
  5. Halogatás a tett/siker/ halála!
    1. Az az ötlet amibe az nap nem kezdesz bele, amikor megfogant az többnyire HALOTT!
    2. Játssz a gondolatokkal, de ne csak elméletben! Megannyi offline, és még több online módszer kínál megoldást, hogy rizikó nélkül próbára tedd magad, a képességeid, illetve az ötleted!
    3. Meg kellene tennem, el kellene kezdenem (fogyókúrázni).. A KELLENE, a TALÁN, a MAJD, és HA szócskát MOST TÖRÖLD a szótáradból! Jelszó: CSINÁLD MOST!
  6. Mítosz döntögetés: NEM igaz, hogy:

    1. Ott kell hagynod az állásod, hogy önálló bizniszt csinálj!
    2. Távmunka magányossá, bezárttá tesz!
    3. Hatalmas induló tőke kell.
    4. A megvalósításhoz, költséges  piackutatásra van szükség
    5. “kapcsolatoknélkülNEMmegy”
    6. én csak a programozáshoz, grafikához…értek, ez nem az én világom…

Te mit csinálsz és miért nem csinálod?

  • Share/Bookmark